Márciusban mint tudjátok, három hetet Magyarországon töltöttem, viszont előtte sem jelentkeztem egy ideje, úgyhogy most jöjjön egy kis visszatekintés :)
Az utolsó munkás hetemen nagy dolog történt, ugyanis a főnök rám bízta a csokoládé táblázását (márványasztalon szétteríteni, majd összehúzni, ezt addig ismételni amíg a megfelelő hőmérsékletre le nem hűl). Ez valójában nem nagy ördöngösség, inkább csak fizikailag nehéz, mikor 20 kg-nyi folyékony csokoládét kell megakadályozni abban, hogy vízesésként vesse le magát az asztalról a mélybe. A látvány viszont szemet gyönyörködtető és szívet melengető, ahogy az olvadt csokoládé fényesen, selymesen és melegen ölel körbe mindent, ami csak az útjába kerül, mintha őt semmi és senki nem állíthatná meg, még én sem, az elszánt tanuló, kezében spaklival és kenőkéssel. Ez volt eddigi pályafutásom legcsodálatosabb élménye, az pedig, hogy a főnök a második alkalomnál már ott sem volt, és egyedül csinálhattam, cseresznye volt a szívemben lévő tortára. A formába öntést együtt csináltuk a főnökkel, de még így is élveztem, főleg, hogy a másik tanuló hozzá sem szagolhatott a csokihoz.
Ezután iskolába mentem, ahol jóformán semmi érdekes nem történt, viszont csütörtökön már vissza is jöttem, mivel pénteken indultam haza. Csütörtökön pakoltam össze mindent, amit magammal akartam vinni, mivel előtte sem időm, sem pedig kedvem nem volt hozzá. Pénteken időben felkeltem, hogy bármi történjék, én időben ott legyek a busz indulásakor. Fél órával hamarabb oda is értem, biztos ami biztos. Este nyolckor már a szüleimmel, a testvéremmel és a barátnőmmel ültem a Szentes felé tartó kocsiban. Az első héten eléggé unatkoztam, úgy éreztem unalmas, hogy nincs mit csinálnom, a második héten már egész belejöttem az édes semmit tevébe, a harmadik héten viszont már olyan jól ment, hogy egyenesen rosszul éreztem magam, mikor eljött az idő, hogy visszatérjek ide a nagy Franciaországba. Otthonlétem alatt természetesen nem tétlenkedtem, sütöttem-forogtam, gyártottam a sütiket a családnak, sőt még egy torta rendelést is elvállaltam.
A visszautam olyan gördülékenyen ment, mint még soha ezelőtt, és 24-én 22 órakor, már a kollégiumi szobámban a takaró alatt kuksoltam, mit ne mondjak meglehetősen szomorúan és magányosan. Másnap hajnalban már biciklivel igyekeztem a cukrászda felé, nem is sejtve még, hogy micsoda meglepetést tartogat nekem a hét. Kedden semmi különöset nem csináltunk, a főnök mondta, hogy másnap folytatjuk a csokizást, mivel van egy 120 darabos húsvéti nyuszi megrendelésünk. Másnap, azaz szerdán, azzal fogadott a főnök, hogy a megrendelést rám bízza. Ami azt jelenti, hogy egyedül temperálom, öntöm formába, veszem ki abból, ragasztom össze és állítom rá a talpra, amit csokiból szúrok ki!!!! Egész héten, felügyelet nélkül csináltam az egészet (és jövő héten is folytatom majd), semmi instrukciót nem kaptam, én döntöm el minden részletét. Csak úgy repesek az örömtől. Fantasztikus érzés, hogy ezt a feladatot én kaptam meg, és megbízik bennem a főnököm ennyire. Az első alkalommal a temperálás kicsit nehezen ment, és kicsit túlmelegítettem a csokit, mivel még sosem csináltam, de a hét folyamán egészen belejöttem a dologba, és a nyuszik is egyre szebbek lettek. Ha befejeztem őket, akkor csinálok képet, és megmutatom nektek.
A költözéssel pedig úgy állok, hogy úgy döntöttem átköltözök a foyer-n belül abba a részbe, ahol kisebb lakások vannak, viszont ahová már jöhet vendég. Mivel a szerződésem lejárta után, nem ebben a városban fogok maradni, most ez a legkényelmesebb megoldás.
Az iskolából már csak három hét maradt, utána egész nyáron dolgozni fogunk, ami kicsit kemény lesz, de mit nekünk sok munka :)
Végszónak pedig nézzétek milyen hiperszuper cukrászos lett a kulcscsomóm :) (A kerek rózsaszín egy macarone, balról mellette egy habverő, jobbról pedig egy cupcake)
