Don Camillo-Cukrászmaffia: november 2014

Néha rám tör az ihlet, olyankor ilyenek születnek:

Magány
Rab vagyok ez életben,
fájdalommal szívemben.
Nehéz kővel mellemen,
hisz már alig lélegzem.

Lelkem hamis hit ámítja,
Bilincsemet meglazítja.
Szemem szabadság vakítja,
Bőröm mélyen meghasítja.

Becsaptál már újra s újra,
Pofont sújtva szép arcomra.
Mégis reméltem,de káromra,
S lettem ítélve kárhozatra.

Nem akarok többet sírni
Elfáradtam, hagyj pihenni!
Meddig kell még ezt suttogni:
Magány végre hagyj elmenni!?
B.K.

2014.02.26.

Zsúfolat

Émelyeg a fejem a gondolatoktól,
kavargó megvalósítatlan álmoktól.
Magamban egy kis csöndre vágyok
sokáig nem bírom, rögtön okádok.

Mint idegen, szédelegve botorkálok
széttárt karokkal az égbe felkiáltok.
Koponyámon véres repedés játszik,
a sok frázis szabadon eltűnni látszik.

Egymást löködve dúrodnak belőlem,
szárnyra kapva keringnek fölöttem.
Keselyűként csipkedve harsognak
Békén ők az életben nem hagynak.

Egy helyben állok, csukva a szemem,
összekuszálódik a levegő körülöttem.
Újra látok, de már semmit nem értek,
egyedül ácsorgok, s azt hiszem félek.
B.K.

2014.06.06 , Metz

Sz.

Selymes felhők közt magasan repülök

Sebesen suhanok,egy percet sem ülök.

A Nap sugarai csiklandozzák testemet

Ember nincs ki elronthatná kedvemet.

Pislogok egyet s a világ sötétbe öltözik

belém vértől verejtékes félelem költözik.

Kétségbeeséstől mereven a mélybe zuhanok

S végül perzselő purgatóriumban landolok.

Dicstelen lángok mérges nyálától ragadok

Szomorú fájdalomtól rettegésben maradok.

Ekkor béklyóm feloldódik, múlik a kín is

S ragyogó égbolton szárnyalok újra én is.
B.K.

2014.11.19

Az igazat megvallva annyira zajlik mostanság az életem, hogy rengeteg dolog van amire nem jut időm, és hát köztük szerepel a blog írás.

Folyton csinálok valamit, nagyon ritkán "esz haza a fene", aminek én kiváltképp örülök, mondhatni egy cseppet sem unalmas a lét.

A munkahelyen minden rendben van, csak most kissé halott szezon van. Sokszor alig van mit csinálni , olyankor az időt kihasználva különböző sütikkel kísérletezem. Változatlanul meg vannak velem elégedve, ami jól esik, persze vannak rosszabb napok, mikor nem vagyok formában és hülyeséget csinálok, nyilván nem vagyok tökéletes. Hébe-hóba a nagy főnökkel dolgozok együtt mikor reggel 9-től este 6-ig vagyok, olyankor beugrik délután hogy az agyamra menjen :D De komolyan. Soha semmit nem tudok befejezni, mert valamiért mindig le kell menni a pincébe, és még akkor is, ha megkérdezem, hogy kell-e más, és abban a pillanatban nincs is másra szüksége, csak amint felérek akkor jut eszébe hat másik dolog. A másik meg, hogy soha semmi nem jó úgy ahogy én csinálom. Nem igazán tudom, hogy azért van-e ez, hogy éreztesse ő a főnök, és legyen minden úgy ahogy ő akarja. Néha elég nehéz, mert alapvetően ő nem dolgozik velünk, és aki tanítja nekem a cukrász dolgokat az étteremben, mindent másképpen mond, mint a főnök, és ha neki csinálom akkor egyféleképpen kell, a nagy főnöknek meg másikféleképpen. Ezt leszámítva minden gördülékenyen megy. Alkalomadtán gond van a nevetésemmel, de nem tehetek róla, ha egyszer valami nagyon vicces, persze a vendégek előtt nem lenne szabad...

Azok az esték után, mikor alig van vendég és minden előkészületet elvégeztünk már, és tényleg nincs semmi dolgunk csak reménykedni, hogy betéved egy kósza vándor aki ételt követel, igazán üresnek érzem magam. Nem jár semmi a fejemben, és csak bambán nézek magam elé szótlanul. Olyankor csak hazajövök és lefekszem aludni.

Az iskola viszont leírhatatlanul (bocsánat a következő kifejezésért) kiégető. Alig telik az idő, az órák halál unalmasak, gyakorlaton semmi hasznosat sem csinálunk, és kellemetlen, hogy az osztálytársaim nem az én korosztályom. Az meg csak hab a tortán, hogy be vagyunk zárva. Egy börtönről van szó, nem másról. Esküszöm nektek hihetetlenül deprimáló....

A legutóbb ellátogattam Lyon városába, ami innen körülbelül 400 km-re található. Nagyon szép hely, keresztülszelve a Szajnával és a Rajnával. Három napot töltöttem ott, két magyar srácnál aludtam akik akkor jöttek ki mint én, és akikkel egy iskolába járok.

Hamarosan jön a karácsony, és az ünneppel együtt érkezik az én drágalátos Anyukám, úgyhogy nem kell egyedül töltenem ezt a ceremóniát.
Néha napján Noémi barátnőm átjön Metzből, hogy egy kis időt együtt töltsünk, olyankor nagy asszonyok módjára töltjük el a napot. Étteremben ebédelünk, sétálunk a folyóparton, kávézunk, sokat nevetünk, és nem utolsó sorban megvitatjuk az élet nagy dolgait. Ez közé tartozik a legkedveltebb időtöltéseimhez, nem véletlen :)

Lyon