Versek

Néha rám tör az ihlet, olyankor ilyenek születnek:

Magány
Rab vagyok ez életben,
fájdalommal szívemben.
Nehéz kővel mellemen,
hisz már alig lélegzem.

Lelkem hamis hit ámítja,
Bilincsemet meglazítja.
Szemem szabadság vakítja,
Bőröm mélyen meghasítja.

Becsaptál már újra s újra,
Pofont sújtva szép arcomra.
Mégis reméltem,de káromra,
S lettem ítélve kárhozatra.

Nem akarok többet sírni
Elfáradtam,  hagyj pihenni!
Meddig kell még ezt suttogni:
Magány végre hagyj elmenni!?
B.K.

2014.02.26.

Zsúfolat

Émelyeg a fejem a gondolatoktól,
kavargó megvalósítatlan álmoktól.
Magamban egy kis csöndre vágyok
sokáig nem bírom, rögtön okádok.

Mint idegen, szédelegve botorkálok
széttárt karokkal az égbe felkiáltok.
Koponyámon véres repedés játszik,
a sok frázis szabadon eltűnni látszik.

Egymást löködve dúrodnak belőlem,
szárnyra kapva keringnek fölöttem.
Keselyűként csipkedve harsognak
Békén ők az életben nem hagynak.

Egy helyben állok, csukva a szemem,
összekuszálódik a levegő körülöttem.
Újra látok, de már semmit nem értek,
egyedül ácsorgok, s azt hiszem félek.
B.K.


2014.06.06 , Metz

Sz.

Selymes felhők közt magasan repülök

Sebesen suhanok,egy percet sem ülök. 

A Nap sugarai csiklandozzák testemet

Ember nincs ki elronthatná kedvemet. 

Pislogok egyet s a világ sötétbe öltözik

belém vértől verejtékes félelem költözik.

Kétségbeeséstől mereven a mélybe zuhanok

S végül perzselő purgatóriumban landolok. 

Dicstelen lángok mérges nyálától ragadok

Szomorú fájdalomtól rettegésben maradok. 

Ekkor béklyóm feloldódik, múlik a kín is

S ragyogó égbolton szárnyalok újra én is.
B.K.

2014.11.19

Ilyen az élet

Az igazat megvallva annyira zajlik mostanság az életem, hogy rengeteg dolog van amire nem jut időm, és hát köztük szerepel a blog írás. 

Folyton csinálok valamit, nagyon ritkán "esz haza a fene", aminek én kiváltképp örülök, mondhatni egy cseppet sem unalmas a lét. 

A munkahelyen minden rendben van, csak most kissé halott szezon van. Sokszor alig van mit csinálni , olyankor az időt kihasználva különböző sütikkel kísérletezem. Változatlanul meg vannak velem elégedve, ami jól esik, persze vannak rosszabb napok, mikor nem vagyok formában és hülyeséget csinálok, nyilván nem vagyok tökéletes. Hébe-hóba a nagy főnökkel dolgozok együtt mikor reggel 9-től este 6-ig vagyok, olyankor beugrik délután hogy az agyamra menjen :D De komolyan. Soha semmit nem tudok befejezni, mert valamiért mindig le kell menni a pincébe, és még akkor is, ha megkérdezem, hogy kell-e más, és abban a pillanatban nincs is másra szüksége, csak amint felérek akkor jut eszébe hat másik dolog. A másik meg, hogy soha semmi nem jó úgy ahogy én csinálom. Nem igazán tudom, hogy azért van-e ez, hogy éreztesse ő a főnök, és legyen minden úgy ahogy ő akarja. Néha elég nehéz, mert alapvetően ő nem dolgozik velünk, és aki tanítja nekem a cukrász dolgokat az étteremben, mindent másképpen mond, mint a főnök, és ha neki csinálom akkor egyféleképpen kell, a nagy főnöknek meg másikféleképpen. Ezt leszámítva minden gördülékenyen megy. Alkalomadtán gond van a nevetésemmel, de nem tehetek róla, ha egyszer valami nagyon vicces, persze a vendégek előtt nem lenne szabad...

Azok az esték után, mikor alig van vendég és minden előkészületet elvégeztünk már, és tényleg nincs semmi dolgunk csak reménykedni, hogy betéved egy kósza vándor aki ételt követel, igazán üresnek érzem magam. Nem jár semmi a fejemben, és csak bambán nézek magam elé szótlanul. Olyankor csak hazajövök és lefekszem aludni. 

Az iskola viszont leírhatatlanul (bocsánat a következő kifejezésért) kiégető. Alig telik az idő, az órák halál unalmasak, gyakorlaton semmi hasznosat sem csinálunk, és kellemetlen, hogy az osztálytársaim nem az én korosztályom. Az meg csak hab a tortán, hogy be vagyunk zárva. Egy börtönről van szó, nem másról. Esküszöm nektek hihetetlenül deprimáló....

A legutóbb ellátogattam Lyon városába, ami innen körülbelül 400 km-re található. Nagyon szép hely, keresztülszelve a Szajnával és a Rajnával. Három napot töltöttem ott, két magyar srácnál aludtam akik akkor jöttek ki mint én, és akikkel egy iskolába járok. 

Hamarosan jön a karácsony, és az ünneppel együtt érkezik az én drágalátos Anyukám, úgyhogy nem kell egyedül töltenem ezt a ceremóniát.
Néha napján Noémi barátnőm átjön Metzből, hogy egy kis időt együtt töltsünk, olyankor nagy asszonyok módjára töltjük el a napot. Étteremben ebédelünk, sétálunk a folyóparton, kávézunk, sokat nevetünk, és nem utolsó sorban megvitatjuk az élet nagy dolgait. Ez közé tartozik a legkedveltebb időtöltéseimhez, nem véletlen :)

Lyon

 Az elmaradhatatlan piece monté. Ez az első amit egyedül készítettem 

 Napi desszert csokipillangókkal 

 Egy születésnapra készült ez a csokoládés körtés torta, az étteremben

 Elvagyunk :)

 Ezeket is suliba gyakszin csináltam... milyen hasznos...

 Éttermezés :)

Nancy, Café du Commerce

Sok idő telt el, mióta utoljára írtam, ennek több oka is van, többek között az, hogy eddig nem volt internetem... ugyan már augusztusban előfizettem rá, de még mindig nem működik, most ideiglenesen kaptam egy mobil internetet, hát ez is több mint a semmi. Egy másik ok, hogy sokat

dolgozok, és nem volt időm. 

Na de elég a kifogásokból, jöjjenek a hírek. 

A régi munkahelyemen az utolsó hetemről csak annyit mondanék, hogy nem könnyítették meg az életemet, csak megbizonyosodtam a jellemüket illetően...

Augusztus legvégén átköltöztem az új lakásba, ami kicsit kisebbnek bizonyult, mint ahogy emlékeztem, de azért elég jól berendezkedtem. Ezt követő hétfőn meg már iskolába mentem, így végig izgultam a hetet, hogy majd milyen lesz az első munkanapom, ami pedig a rá következő hétfőn volt esedékes. Az iskola most jobbnak tűnik mint előző évben, az új osztálytársaim kedvesek és fegyelmezettebbek is, ráadásul a matektanáromnak köszönhetően olyan órarendet készítettek nekem, amiben több gyakorlat van, és emellett sok elmélet, és még jó jegyeket is kaptam :-) . Hétvégén még rendezkedem, beszereztem pár szükséges kelléket a lakáshoz, aztán pedig természetesen buliztam végre!! 

A hétfő kilenc óra harminc gyorsan elérkezett, én pedig már negyedkor ott ücsörögtem az étterem egyik székén az Arthure nevezetű chefemet várva, közben kávét szürcsölgetve. Kicsit késve érkezett meg, a szőke hajú, kék szemű mosolygós konyhafőnököm, aki nem mellesleg 21 éves, mind ezek ellenére remekül vezeti a konyhát, ki merem jelenteni, hogy erre született. Körbevezetett az étteremben, a raktárakban, megmutogatta mi hol van, elmagyarázta hogyan működnek az eszközök, majd mondta hogy meg kell várjam John-t (az angol származású chef de parti), aki a cukrász részlegért felelős. Összesen hatan dolgozunk a konyhán, de egyszerre sosem vagyunk ott, valaki mindig szabadnapos, és nem utolsó sorban, van mosogató fiú is, így végre nem kell mosogatnom, amiért nagyon hálás vagyok!

Ügyesen teljesítettem ezt a napot, a délelőtt folyamán desszerteket csináltam, majd a déli szerviznél az előételeket mutatták meg, hogy utána magam készítsem el azokat. 

Már egy hónapja, hogy itt dolgozom, és már a saját ötleteimet is megvalósíthatom, ugyanis minden nap van egy napi desszert, és a cheffel való egyeztetés után bármit konstruálhatok, sőt megtanították az egyik fajta halat sütni, így, ha épp én vagyok szabad, én csinálom meg, valamint, ha valamelyik vendég fagylaltot rendel, akkor azt én porciózóm és kicsit díszítem ki.  

Elégedettek velem, és nagyon szeretek itt dolgozni. A munkatársak is nagyon kedvesek, a felszolgálók is, és még szeretnek is, ami az előző munkahelyemen ugyebár nem volt elmondható... 

Majdnem minden nap összejövünk munka után, és vagy megnézünk egy filmet, vagy beülünk meginni valamit. Egyszóval zajlik az élet! VÉGRE!!! Azt kell mondjam, az egy hónap alatt többet éltem mint Metzben az egy évem alatt. Boldog vagyok, hogy most itt lehetek.
Az anyukám mindig azt mondta nekem: Kamilla ez az egy életed van, úgy éld, hogy élvezed azt, addig még nem késő. 

Ezennel üzennék az anyukámnak: most élvezem ;-) !

Munkatársak egy része:

Kreálmányaim gyakszin

 Ezeket készítem a munkahelyemen: 

A kis lakásom, még berendezetlen állapotában:

(később majd töltök fel képeket a berendezett verzióról)

Fél lábon is...

Kedves olvasóim!
Ez úton tudatom veletek, hogy visszatértem három hetes csodálatos vakációmról, a kevésbé csodálatos lakhelyemre, Metzbe. Nyaralásom keretein belül, voltam Bulgáriában, ahová az anyukámmal mentem, egy kicsit Szentesen és egy kicsit Budapesten.
Három hét munka nélkül, mindentől távol, a problémák súlya nélkül.. Mondanom sem kell, pillanatok alatt hozzá lehet szokni. Nem ébresztett az óra minden hajnalban, bár ettől függetlenül általában véve nyolcnál sosem aludtam tovább, de végre nem kellett korán lefeküdni. Apró örömök az életben, ugye bár :-)
Aztán persze következett a kevésbé jó része, a vége.. Az elválás örök nehézség lesz az életemben, amit nem tudok megszokni soha.
Aki külföldön él, távol a családjától, az valószínűleg tudja milyen visszatérni, egy szépen eltöltött vakáció után. Újra és újra elbúcsúzni, és otthagyni az otthont jelentő helyet, a családot és a barátokat, olyan érzés, mintha egy darabot kitépnének a lelkemből.
Ilyenkor mindig eszembe jut, milyen igazságtalan az élet, hogy ilyen választás elé állítja az embert:
*vagy otthon maradok ahol csupa olyan ember vesz körül aki szeret, és akiket jól ismerek, viszont minibálbéren tengődök,
*vagy külföldön dolgozok/tanulok, ahol egy sokkal jobb életszínvonalat engedhetek meg magamnak, viszont nincs kivel megosszam...
Bár lehetne a kettőt egyesíteni!
Most pedig, hétfői érkezésem után, kedden hajnal háromra már mehettem is dolgozni. És egy év után, őszintén megvallom nektek, hogy igenis derogál hajnalban járni dolgozni. Nincs is ezen mit szépíteni. Az egyetlen ami vigasztal, hogy hamarosan vége, és egy új fejezet nyílik az életemben. Ismét. Változásokat remélek ettől az új élethelyzettől, remélem beváltja hozzá fűzött reményeimet mind az új város, mind pedig az új munkahely. A továbbiakban pedig nem szándékozom ilyen korai munkát végezni, és mindent meg is teszek, hogy ne kelljen.

Bulgáriában ilyen egy banán split 

Úton hazafelé

A bűnbarlang 

Jövő

Eljött az idő, hogy újra írjak nektek. Eddig azért nem tettem, mert a helyzet változatlan volt sajnos. Némelyik napot majdhogynem alig éltem túl. Lelkileg kissé megviselt ez az elmúlt pár hónap.
Szokták mondani, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek". Én most teszek egy megállapítást: az emberé is..
A múlt héten újra dolgozni kezdett a chef, de egyelőre csak napi három és fél órában. Már előtte is változás szelét éreztem, ugyanis feltűnően normálisak voltak velem a többiek. Persze nem bíztam el magam, mert nem akartam pofára esni.. A múlt hét óta viszont ugrásszerűen nőtt meg ez a tendencia.
Mivel imádom a grafikonokat, engedjétek meg, hogy ezt egy kis expeditív grafikonnal szemléltessem:

Nem tudom ez a fordulat minek tudható be, talán annak, hogy a chef visszajött, és már nem kedvel. Jóformán hozzám sem szól, és rám sem néz. Ez arra vezethető vissza, hogy nem látogattam meg hosszú ideje már, ez pedig azért van, mert erőszakos volt velem, és nagyon megijesztett.
Nem túl kényelmes a helyzet, mert azt gondolom nem a személyem miatt lettek kedvesek velem, valamint a chef folyton azt mondta, hogy a cukrásznő kétszínű, és ha kedves velem, a hátam mögött biztos kibeszél. Na most a cukrásznő pont ugyan ezt állítja a chefről. Senkinek nem lehet itt már hinni.
A chef mindent kritizál amit csinálunk, míg ott van sokat cammog a nem tetszését kifejezvén, és a legkevésbé sem kedves. De legalább a többiek igen... Ez kicsit megkönnyíti az utolsó két hónapomat.
Nem szerettem volna megemlíteni ameddig nem találtam munkát, de mivel ez megtörtént ezért örömmel jelentem be, hogy felmondtam egy pár hónapja, és szeptembertől máshol fogok dolgozni, sőt másik városban is. Azt még nem árulom el, hogy hol, azt szeretném még egy kicsit homályba burkolni. Szeptemberben elárulom.
Hamarosan vakációra fogok menni, már csak tizenegy napot kell kibírni. Bulgáriába fogok utazni a naposparta.  Egy kis jól megérdemelt kikapcsolódás :)

És végül jöjjön pár kép, hogy lássátok mi történik velem: 

Joghurtos-gyümölcsös "álom" Németországban :)

Egy kis kreatívkodás itthon
citromos-bodzás torta