Versek

Néha rám tör az ihlet, olyankor ilyenek születnek:

Magány
Rab vagyok ez életben,
fájdalommal szívemben.
Nehéz kővel mellemen,
hisz már alig lélegzem.

Lelkem hamis hit ámítja,
Bilincsemet meglazítja.
Szemem szabadság vakítja,
Bőröm mélyen meghasítja.

Becsaptál már újra s újra,
Pofont sújtva szép arcomra.
Mégis reméltem,de káromra,
S lettem ítélve kárhozatra.

Nem akarok többet sírni
Elfáradtam,  hagyj pihenni!
Meddig kell még ezt suttogni:
Magány végre hagyj elmenni!?
B.K.

2014.02.26.

Zsúfolat

Émelyeg a fejem a gondolatoktól,
kavargó megvalósítatlan álmoktól.
Magamban egy kis csöndre vágyok
sokáig nem bírom, rögtön okádok.

Mint idegen, szédelegve botorkálok
széttárt karokkal az égbe felkiáltok.
Koponyámon véres repedés játszik,
a sok frázis szabadon eltűnni látszik.

Egymást löködve dúrodnak belőlem,
szárnyra kapva keringnek fölöttem.
Keselyűként csipkedve harsognak
Békén ők az életben nem hagynak.

Egy helyben állok, csukva a szemem,
összekuszálódik a levegő körülöttem.
Újra látok, de már semmit nem értek,
egyedül ácsorgok, s azt hiszem félek.
B.K.


2014.06.06 , Metz

Sz.

Selymes felhők közt magasan repülök

Sebesen suhanok,egy percet sem ülök. 

A Nap sugarai csiklandozzák testemet

Ember nincs ki elronthatná kedvemet. 

Pislogok egyet s a világ sötétbe öltözik

belém vértől verejtékes félelem költözik.

Kétségbeeséstől mereven a mélybe zuhanok

S végül perzselő purgatóriumban landolok. 

Dicstelen lángok mérges nyálától ragadok

Szomorú fájdalomtól rettegésben maradok. 

Ekkor béklyóm feloldódik, múlik a kín is

S ragyogó égbolton szárnyalok újra én is.
B.K.

2014.11.19