Szeretnék megosztani veletek egy vicces esetet, ami nemrégiben történt. A főnökkel pâté-t készítettünk. Mikor elhasználtuk az összes tésztát hozzá, megkért számoljam meg, hányat csináltunk. Megszámoltam, és közöltem vele, hogy nyolcvan darab lett. Azt mondja, az lehetetlen, biztosan száz valamennyinek kell lennie. Ötszöri újraszámolás után, kissé szégyellve magamat, újra közöltem vele, hogy nyolcvan darab van. Nem akarta elhinni, ezért odajött és ő maga is megszámolta, és kénytelen volt belátni, jól számoltam. Ezek után, arra kért számoljam ki, hogy egy darabban mennyi hús van, ha öt kiló húsból és körülbelül egy kiló marinádból van az egész, tehát hat kiló. Gyorsan számoltam fejben, és mondtam, hogy nagyjából 75-80 g. Jött az imént már elhangzott válasszal, miszerint az lehetetlen, legalább 140-nek kell lennie, de hozzam a számológépet. Kiszámoltam és 75 lett az eredmény. Mutatom neki, és megkért mutassam meg, hogyan számoltam. Beütöttem, hogy 6000 osztva 80-nal. Azt mondja hát nem jól számolom. Beütött valamit, és nulla jött ki. Akármit csinált, nem az jött ki amit akart, erre felháborodva azt mondta, hogy ez a számológép rossz, és elment egy másikért Én itt kifakadtam, és hangosan elkezdtem nevetni.. Aztán újrakezdte, és mondta hogy a nyolcvanat kell 0.6-del elosztani, és úgy valóban 133 lett az eredmény, de végül belátta, hogy nekem volt igazam. De én olyan jót nevettem :D
A héten történt egy kevésbé kellemes dolog is, amikor is a főnök magához hívott, és elmondta, hogy mióta Philippe nincs itt, azóta nem beszélek, nem kommunikálok a többiekkel. Azt várja el tőlem, hogy kérdezzek, és tudjam előre mit fogunk másnak, vagy harmadnap csinálni... Nem értek mindennel egyet amit mondott, de végeredményben ez nem számít. Azóta mindig megkérdezem a nap elején, hogy az nap mi vár ránk, illetve a nap végén, hogy másnap mire számíthatok. Igaz a cukrásznő kb. sosem tud válaszolni, de ez már nem számít.
Már elkezdtük a húsvéti csokikat csinálni, mivel hamarosan bezárunk, és mikor visszajövünk már lassan húsvét is lesz. Jó a főnökkel dolgozni, mert folyton kérdezget, magyaráz így sok dolgot megtanulok. Néha átküld a pékekhez, hogy ott segítsek kicsit, mert szerinte fontos, hogy ahhoz is értsek kicsit.
Már azóta kezdek többet beszélni, és már annyira nem érzem magam rosszul bent. Próbálom felvenni az ő stílusukat: kényelmesen, sajnos a maximalitást mellőzve és túlzott segítőkészség nélkül dolgozni. Ez segít.
Nagyon büszke vagyok magamra, mert már teljesen egyedül csinálok sok dolgot, például a briósokat én sütöm meg, ami nekem nagy szó, mert eleinte még azt is megmondták, hogyan kell a lemezeket a kemencébe tenni, és azt is mindig ellenőrizték, hogy mennyi idő alatt milyenre sül, és mennyi idő kell még neki. Ezeket a dolgokat megtanultam, így ügyesen ellátom ezt a feladatot. Kisebb problémáim vannak még a péklapáttal, néha leborítok vagy lelökök vele mindent a lemezről, főleg hogy fent van ez a kemence, és padra kell hozzá állni. De fejlődök szépen lassan.
A cukrásznőn nem mindig tudok kiigazodni, mert néha nagyon undok velem, máskor viszont kenyérre lehet kenni, bár erős a gyanúm, hogy a munka mennyisége egyenes arányosságban áll Vincian hangulatával. Ma viszont kellemes meglepetés ért, mert hozott nekem egy esőnadrágot, mivel tegnap szakadó esőbe kellett hazatekernem (ami megjegyzem nekem nem derogált), és mondta, hogy ő ezt akkor használta mikor robogóval járt, és gondolta hasznos lehet. Igazán kedves gesztus volt tőle
Van egy kedvtelésem a munkahelyen, mégpedig, hogy láthassam a napfelkeltét. Igyekszem úgy kijárni a raktárba, vagy a kinti hűtőkhöz, hogy ez egybe essen a pirkadattal. Fantasztikus ahogy a Nap rózsaszínre festi az ég alján a felhőket. Ha lehetséges volna, órákig el tudnám nézni, így mindig hatalmas boldogsággal tölt el, mikor sikerül elcsípnem.
Képzeljétek végre megkaptam a lakástámogatást!!! Ami annyit jelent, hogy nem kell fizetnem a lakásért, csak egy nagyon keveset, és ha szeretnék el is költözhetek. Február 28-án hazalátogatok Magyarországra, és csak március 24-én jövök vissza, de utána tervezem a költözést :) (alig várom).
Tegnap Edina barátnőmmel elmentünk a csokoládé kiállításra, amiről lentebb láthattok fotókat. Én imádtam, és arra a megállapításra jutottam, hogy szerelmes vagyok a csokoládéba, hiszen ő mindig ott van ha szükség van rá, boldoggá tesz, sosem hagy cserben, és csodálatos dolgokra képes vele az ember :) Egy nap majd én is ilyen remekműveket készítek!
Valentin napra ilyen sütiket csináltunk (meg szív alakú csokikat is, csak azt elfelejtettem lefotózni):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése